Pár évvel ezelőtt a Sárgödörtéren jártam egyik kedves ismerősöm présházában, ahol beleszerettem egy nagyon öreg konyhaszekrénybe. Még akkor a házigazda nekem adta azzal a feltétellel, hogy ha lesz amibe kipakolni a sok sok holmit, akkor vihetem.
Hát azóta eltelt egy kis idő. de tavaly ősszel elhozhattam a szekrényt.
Amikor férjemmel megérkeztünk a helyszínre és meglátta....egy szót nem tudott szólni. Én csak lestem csendben, hogy vajon mit fog reagálni? Aztán pár perc után megláttam a szemében a csillogást. Tudtam, hogy látja benne a lehetőséget. Na meg persze a sok munkát, ami vele jár.
Hát hazakerült. Pár nap után nekilátott.
Sajnos nem tudtam olyan " előtte" képet készíteni, ahol egyben van az alja és a teteje :(
A hőlégfújó dolgozott rendesen!
Nem számoltuk rétegben, csak centiben a festéket. Hát nagyon vastagon volt rajta!
És végre kezd kilátszani a szép faragás a festék alatt.
Így nézett ki a teteje
Valamikor kékre volt festve a belseje, ezért úgy döntöttem, hogy én is ilyenre festem, mert jól áll neki.
Sajnos a festék alatt előkerültek a fa hibái is.
Pár nap alatt megszabadult pár kilótól.
És kezdődhet a festés :)
Az ajtó széleit barnára festem, hogy a koptatás szebben látszódjon.
A fiókok oldalára stencilezett minta kerül.
És elkészült a drága. Majdnem olyan szép lett mint száz évvel ezelőtt, amikor nászajándékba készítette egy asztalos az ifjú párnak.Te jó ég! Ha mesélni tudna!
Aztán , ahogy elkészült, mindjárt megint utazott, mert ő volt a Márton napi kiállításom "díszvendége" Pusztahencsén.